Támogasd!
Michaletzky Mátyás adománygyűjtő maratonja
Michaletzky Mátyás adománygyűjtő maratonja
Michaletzky Mátyás vagyok, feleségem szerint megszállott. Megszállott például a sportban. Az utóbbi években leginkább futok. Sokat és tudatosan edzek azért, hogy egyre jobb időket érjek el a maratoni távon. Sokat gondolkozom azon, és többen kérdezték is tőlem, hogy miért futok maratonokat? Miért is jó 42.2 kilométert futni? Nem tudom a választ. Egyszerűen jó. Leginkább az utolsó 100 méter teljesítése majd a célvonal átlépése, ami nagyon felemelő érzés.

Szeptember 16-án Berlinben nem az első maratonomat tervezem futni. Mégis bizonyos szempontból számomra ez az első lesz. Noha ez a világ talán leggyorsabb pályája, mégsem az a célom, hogy az eddigi időeredményeimet megjavítsam. Most nem magamért futok majd. Hanem azért, hogy segítsek két látássérült futótársamnak, Nellinek és Gábornak, hogy teljesítsék a maratoni távot és ők is átéljék a célvonal átlépésének élményét. Ezen felül pedig adományokat szeretnék gyűjteni a fogyatékkal elő emberek sportolását támogató SUHANJ! Alapítványnak.

A SUHANJ! Alapítvány 2010 óta dolgozik azon, hogy lehetővé tegye a sportolást olyan sérült és fogyatékkal élő gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek, akiknek erre egyedül nincs lehetőségük. Az alapítvány működtet egy akadálymentes edzőtermet, úszás órákat tart fogyatékkal élő gyerekeknek, és ott vannak az összes nagy magyar futóversenyen a futókocsis és hand-bike-os versenyzőik és a látássérült versenyzőket segítő önkénteseik.

Adományoddal fogyatékkal elő embertársainknak tudsz segíteni, hogy elérjék céljaikat. Hogy nem csak a futásban, hanem az élet több területén is célba érhessenek. Kérlek, fogadd örökbe egy kilométeremet!

Köszönöm.

Vállalásom: 100.000 Ft
Itt tartok most: 119.000 Ft
Itt teljesítem: Berlin Marathon, 2018. szeptember 16.
100%
119 %
0%

Adományozók:
Anonim adományozó
2018-09-19 14:11:07
2 000 Ft
Gratula! És utólag is hajrá!

Michaletzky György
2018-09-15 14:57:24
10 000 Ft
Hajrá, Matykó

Márton
2018-09-12 10:34:03
10 000 Ft
Allez, allez, Mátyás!

Anonim adományozó
2018-09-10 08:57:20
10 000 Ft
Hajra KT

Ancsi
2018-09-06 15:28:30
5 000 Ft
Hajrá Nelli, Gábor, Matyi!

Anonim adományozó
2018-09-04 19:32:12
2 000 Ft
Hajrá Matyi! Hajrá KT!

Anonim adományozó
2018-09-04 17:56:10
10 000 Ft
Hajrá!!!

Anonim adományozó
2018-09-01 14:57:58
10 000 Ft
Ez igazán nemes kezdeményezés. Hajrá!

Anonim adományozó
2018-09-01 14:33:04
10 000 Ft
Hajráf!

Anonim adományozó
2018-08-31 16:57:44
5 000 Ft
Hajra Matyi!

Szalai Tamas
2018-08-31 13:29:16
10 000 Ft
Hajrá!!!

Diana
2018-08-31 09:19:50
5 000 Ft
Go! Go! Go!

Schenk Tamás
2018-08-31 08:40:46
10 000 Ft
Jó futást:-)

Anonim adományozó
2018-08-31 07:36:26
5 000 Ft
Rekordot fog futni

Anonim adományozó
2018-08-31 07:35:19
10 000 Ft
Csúcs

Nagygyörgy Andris
2018-08-31 07:19:07
5 000 Ft
Priceless