Támogasd!
Ági szülinapi adománygyűjtő futása
Ági szülinapi adománygyűjtő futása
Sziasztok!

Július 21-én a Suhanj!6-on nagy fába vágom a fejszém, mivel eldöntöttem, hogy szeretnék egy 3 fős váltó tagjaként lefutni 27 kilométert. Igen. Egyben. És miért pont 27-et? Mert pont aznap lesz a 27. születésnapom.

Kicsi koromban már hónapokkal előre be voltam zsongva, hogy mikor lesz már szülinapom, hogy megkaphassam a várva-várt ajándékot, amit kiszemeltem magamnak. Idén sincs ez másképp, viszont van egy kis csavar a dologban: azóta vagyok ennyire izgatott a születésnapom miatt, mióta jelentkeztem Suhangyalnak, mivel most szeretnék én ajándékozni. Mindenkit megkértem, akiről tudom, hogy venne nekem valamit születésnapomra, hogy azt a pénzt inkább költse arra, hogy hozzájárul az adománygyűjtő futásomhoz, amivel a SUHANJ! Alapítványt támogatom.

Titeket is arra bíztatlak, hogy fogadjátok örökbe a kilométereimet a felkészülés alatt, vagy a verseny során, hogy együtt segíthessük az alapítvány munkáját ????. Az adományokkal hozzájárulhattok látássérültek úszóedzéséhez, vagy akár speciális igényű gyerekek megmozgatásához a SUHANJ! Fitnessben, szakképzett edzők segítségével. A támogatásaink magának az akadálymentes, integratív edzőteremnek a bővítéséhez és korszerűsítéséhez is jól jönnek majd, mivel már annyian szeretnénk itt sportolni, hogy kinőttük a helyszínt.

A futással való kapcsolatomról azt érdemes tudni, hogy kb. másfél évvel ezelőttig utáltam futni, aztán valami kattant az agyamban, és úgy döntöttem, hogy adok még egy esélyt ennek a sportnak. Azóta teljesen beszippantott ez a mozgásforma, teljesítettem életem első félmaratonját idén, jelenleg a másodikra készülök, amit a Suhanj!6-os 27 km fog követni, ami az eddigi leghosszabb táv lesz, amit egyben futok le. Nagyon szeretném beleséta nélkül lefutni, illetve azt is szeretném, ha a fizikai és teljesítménybeli célokon kívül sikerülne összegyűjtenem a kitűzött 150.000 forintot is az alapítványnak. A SUHANJ! Alapítvánnyal egyébként tavaly a Vivicittán találkoztam először, amikor egy fiú futott el mellettem a 2,4 km-es távon futóbiciklin, és SUHANJ!-os guide-ja volt. Végig tapsoltak nekik a futók, ami elég libabőrös élmény volt (még most is az). Akkor, ott eldöntöttem, hogy amint hosszabb távokat fogok tudni futni, biztosan segíteni fogok adománygyűjtéssel az alapítványnak.

Ha kíváncsiak vagytok a felkészülésem eseményeire nyugodtan nézzetek rá az Insta profilomra, @agykas_journey néven megtaláltok.

Köszönöm szépen, ha segítetek a célom teljesítésében és az alapítvány munkásságában!

Ági

Vállalásom: 150.000 Ft
Itt tartok most: 43.400 Ft
Itt teljesítem: SUHANJ!6 2019 július 21.
100%
29 %
0%

Adományozók:
Csuka Dorottya
2019-06-15 18:14:23
2 000 Ft
Hajrá Ági, csak így tovább!

István Mária
2019-06-14 16:21:06
5 000 Ft


Sz.O.
2019-06-12 11:50:02
2 700 Ft
Futás közben (is) vigyázz a vakondtúrásokkal! ;)

Anonim adományozó
2019-06-12 08:38:40
5 000 Ft


Balog Ágnes
2019-06-11 19:49:35
5 000 Ft
Sok sikert!

Anonim adományozó
2019-06-11 14:29:00
2 000 Ft


Toth Judit
2019-06-11 07:12:22
2 000 Ft
Hajraaaa! (L)

Kiss család
2019-06-10 20:48:57
5 000 Ft
Hajrá Ági! ;)

Francsics Ági
2019-06-10 19:55:58
5 000 Ft
#élvezd

Czeilinger Dorina
2019-06-10 15:07:39
2 000 Ft
Mindig Veled tartok és vagyok! ❤️

Vilmos Kiss
2019-06-10 11:50:19
5 000 Ft


Hunfalvy Réka
2019-06-10 10:51:46
2 700 Ft
hogy stílusosan induljon :* Hajrá :)