Támogasd!
Kuzsel Balázs fogyatékkal élőkért menetel
Kuzsel Balázs fogyatékkal élőkért menetel
Szia!

Harmadik éve már, hogy a segítséged és támogatásod kérem a SUHANJ! Alapítványnak.

Úgy tapasztalom, hogy a mai világban, sajnos a tolerancia, az integráció és egymás segítése nem univerzális értékek, ezért kiemelten szükség van az olyan példaértékű szervezetek és segítőik munkájára, mint a SUHANJ! Alapítvány.

Jelen akcióm nem futás lesz, inkább az lesz a kihívás, hogy ne fussak  Egy tartós sérülés miatt a futócipőt a szögre akasztom, és így 2.5 km-t sétálok. Az megy  Mindig is szerettem mozogni, és talán tudod, hogy az elmúlt pár évben a sport fontos szerepet töltött és tölt be életemben. Sokmindent köszönhetek a sportnak: az egészségesebb életmód mellett a kitartást, célorientáltságot és nagyon nem utolsó sorban a sok-sok ismeretséget, barátságokat.

Hiszek benne, hogy ezen értékeket, megéléseket azon társaink is megtalálhatják a sportban, akik valamilyen segítségre szorulnak a futásban, úszásban, sportolásban. Bár idén csak kisebb kihívást tudok választani, de az elkötelezettségem a sérülésem következtében talán minden, korábbinál erősebb. Legyen a mozgás öröme mindenkié! Segítsetek ebben az adományaitokkal.

Mire gyűjtünk? Magyarország első integratív és akadálymentesített edzőtermének, az alapítvány által létrehozott SUHANJ! Fitnessnek a gépparkját szeretnénk bővíteni, modernizálni, hogy továbbra is legyen legalább egy hely, ahol együtt sportolhatnak az ép és a mozgássérült sportolók!

Nézd meg ezt a videót, hogy kicsit jobban megismerhesd az alapítvány munkásságát:
https://vimeo.com/165333047

Kattints a "Támogasd!" gombra vagy ere a linkre: http://www.suhangyalok.hu/tamogatas/329 Adományoddal, kérlek, segítsd őket.

Előre is köszönöm,
Balázs Suhangyal



Előző sikeres adománygyüjtésem

Előző sikeres adománygyüjtésem
Vállalásom: 100.000 Ft
Itt tartok most: 119.151 Ft
Itt teljesítem: 2.5 km @ 34th Spar Budapest Marathon
100%
119 %
0%

Adományozók:
GAGAN BHANOT
2019-09-27 15:06:36
15 651 Ft
Best wishes for the people involved.

VikiDani
2019-09-27 14:30:48
5 000 Ft
Go Balázs! This is a great cause.

VViki
2019-09-27 14:27:17
2 000 Ft


Bruno Vandendriessche
2019-09-27 13:05:32
5 000 Ft


Luca Bnyovszky
2019-09-27 12:42:12
2 000 Ft
Hajra :)

Eszti
2019-09-27 11:32:34
5 000 Ft
Koszonjuk a peldamutatast!

Dankó Mátyás
2019-09-27 10:40:04
5 000 Ft


Metz Barbara
2019-09-27 00:08:40
5 000 Ft


Prakash Velaga
2019-09-26 23:03:21
6 000 Ft
Good Initiative

Venkat Devata
2019-09-26 21:58:23
7 500 Ft
Keep up the great work!

Anonim adományozó
2019-09-26 15:58:43
10 000 Ft


Anonim adományozó
2019-09-26 15:38:22
2 000 Ft


Anonim adományozó
2019-09-26 14:44:29
2 000 Ft


Anonim adományozó
2019-09-26 12:14:18
2 000 Ft


Toomas Birk
2019-09-25 11:17:10
10 000 Ft
Good luck!

P. P.
2019-09-25 10:05:59
5 000 Ft
Keep up the good work! :)

Anonim adományozó
2019-09-24 20:11:28
Rejtett összeg


Janács Dóra
2019-09-24 10:12:04
3 000 Ft
Hajrá :)

Anonim adományozó
2019-09-19 14:55:33
2 000 Ft


Anonim adományozó
2019-09-19 14:50:10
5 000 Ft


Anonim adományozó
2019-09-07 07:15:27
5 000 Ft
Hajrá!!!

Nagygyörgy Andris
2019-09-03 16:58:36
2 500 Ft
Ugyanaz lesz a célkapu! Csak annyi, hogy neked köszönhetően még többen fognak áthaladni rajta.