Támogasd!
Osbáth Tibor jótékonysági félmaratonja
Osbáth Tibor jótékonysági félmaratonja
Kedves Barátaim!

Április 5-én készülök lefutni életem első félmaratonját. Látássérült futóként ez nem volna olyan magától értetődő a számomra, ha nem kapnék olyan sok segítséget, szakmai és baráti támogatást a SUHANJ! Alapítványtól és annak önkénteseitől. Ezért úgy döntöttem, hogy a hálám jeléül egy adománygyűjtésbe fogok. Szeretnék összegyűjteni 50.000 forintnyi támogatást a SUHANJ! mozgalom számára, hogy a jövőben még több fogyatékkal élő társammal oszthassák meg a mozgás örömét. Arra kérem, minden rokonomat, barátomat, ismerősömet, hogy egy mozijegy vagy egy üveg finom bor árával segítsék ők is ezt a célkitűzésemet.

Aki nem ismer engem, annak a kedvéért írom le, hogy hétéves koromban kezdtem elveszteni a látásomat. Már azelőtt is, és persze azután is, rengeteg sportot kipróbáltam a csörgőlabdától kezdve a karatén és a falmászáson át a judozásig vagy éppen a tandem kerékpározásig, de aztán a sportols valahogy el-elmaradozott az életemből. Tavaly augusztusban, nyolcévnyi mozgásmentes életmód után látogattam el először a SUHANJ! Alapítvány akadálymentes edzőtermébe. Az ott kapott segítség hatalmas energiákat adott nekem. A SUHANJ! önkéntesei azóta hetente kétszer segítenek nekem a Margitszigeti futóedzések alkalmával, és a futópadokon is többször megfordulok.

Úgy érzem, a SUHANJ!-nál ismét megtaláltam önmagam. A mostani adománygyűjtésemmel arra szeretnék lehetőséget teremteni, hogy hozzám hasonlóan másik fogyatékkal élő embereknek is legyen erre lehetősége, például látássérült vagy éppen kerekesszékes gyerekek és felnőtteknek.

Ha ti is egyet értetek ezzel a céllal, kérlek, adományaitokkal fogadjátok örökbe jelképesen a segítő futásom egy-egy kilométerét. Felajánlásaitokat a képem mellett látható „Támogasd!” gombra vagy a következő linkre kattintva küldhetitek el: http://www.suhangyalok.hu/tamogatas/366

És hogy mire lehet elég a támogatásotok?
3,000 Forint támogatás egy végtaghiányos gyerek egyórás úszóedzésére elég szakedzővel;
6,000 Forint támogatásból egy speciális iskola értelmi sérült tanulóit tudják fejleszteni csoportos edzésen a SUHANJ! Fitnessben;
12,000 Forint támogatás egy látássérült futó versenyzését teszi lehetővé az edzésektől, az önkéntes kísérő biztosításán át a nevezési díjakig és a futómezekig.

Előre is köszönök minden támogatást. Kezdésként én magam is felajánlok 5.000 forintot.

Osbáth Tibor

A SUHANJ! Alapítvány közleménye: A COVID-19 Korona vírus következtében meghirdetett rendkívüli helyzet nyomán számos Suhangyalunk tavaszi célversenye új időpontra került. Jótékonysági futóink ettől függetlenül továbbra is lelkesen, lendülettel készülnek, hogy a SUHANJ! Alapítványért teljesítsenek egy futókihívást. A "Támogasd" gombra kattintva továbbra is segíthetsz nekik az adománygyűjtési céljaik elérésében: ezzel fogyatékkal élő gyerekek és felnőttek fejlesztéséhez járulhatsz hozzá. Köszönjük. Kérdés esetén, keress minket: nagygyorgy.andras@suhanj.hu

Vállalásom: 50.000 Ft
Itt tartok most: 76.000 Ft
Itt teljesítem: 35. Telekom Vivicitta Félmaraton
100%
152 %
0%

Adományozók:
Balogh Péter
2020-03-15 12:52:42
15 000 Ft
Kata, Bogi, Pók

Ujvári Ferenc
2020-02-24 18:09:42
5 000 Ft


Ertli Márton
2020-02-20 08:17:53
5 000 Ft


Anonim adományozó
2020-02-17 11:44:57
5 000 Ft
Dobpergés: ééés megvan!! Aztán ha legközelebb összefutunk edzésen - mi bokavírusosok - akkor 3 körig meg se álljunk! :-) Vagy legyen 4-5? :-) Jó suhanást a 200% felé :-)

Rigláné Osbáth Edina
2020-02-15 11:12:36
5 000 Ft
Kitartás! Fusssss!

Osbáth Tibor
2020-02-15 10:59:02
2 000 Ft


Grün Tamás
2020-02-13 14:33:31
5 000 Ft
Hajrá Tibi! Megcsinálod! Addig meg össze kell hoznunk egy közös futást is végre! ;)

Mérész
2020-02-12 15:33:34
2 000 Ft


Anonim adományozó
2020-02-12 14:47:27
5 000 Ft
Kedves Tibor, ez igen! Előrébb tartasz a futásban, mint én, és ez arra motivál, hogy ismét fussak. Köszönöm, hogy megosztottad a történetedet! HAJRÁ!

Farkas Attila
2020-02-08 14:17:14
2 000 Ft


H. Anna
2020-02-07 11:59:30
2 000 Ft
Hajrá Tibor!

P. Márk
2020-02-07 09:34:11
10 000 Ft
Hajrá Tibor! Suhanj! ;)

Anonim adományozó
2020-02-07 08:38:53
2 000 Ft


Osbáth Rita
2020-02-06 19:46:04
6 000 Ft
Hajrá bátyus,Drukkolunk ezerrel!

Osbáth Tibor
2020-02-05 15:13:04
5 000 Ft